A sikeres zenetanuláshoz jó hangszer is kell!Betűméret:  Felmérések szerint a fejlett társadalmakban minden negyedik-ötödik ember játszik valamilyen hangszeren - legalább alapfokon, addig nálunk ez legfeljebb 5 százalék. Ezért is szeretnénk segíteni a zenetanulás iránt érdeklődőket, hogy ez a szám a következő évtizedekben a sokszorosára növekedjen. Tanácsadó sorozatunkat a hangszerek legklasszikusabbikával, a zongorával kezdjük. Talán nem mindegy, hogy milyen hangszeren gyakorol az a gyermek? Legrövidebben úgy is fogalmazhatnánk: hát nem! Egy gyenge minőségű hangszer örök időkre elveheti a kedvét a gyermeknek a zenetanulástól (még a zenétől is), legfőképpen azért, mivel kárba vész a sok-sok gyakorlás, mivel alig-alig látszik meg az eredménye.
Az a szülő, aki a gyermekének (remélhetően vele együtt) a zongorát választotta, annak sem kell ma már ingatlanját elzálogosítani ahhoz, hogy egy kitűnő minőségű, a klasszikus zongoratanuláshoz is megfelelő, vadiúj digitális zongorát vegyen gyermekének, gyakorlatilag egy nagyképernyős LCD tv áráért. Ráadásul ezek a hangszerek fejhallgatóval is használhatók (sőt akár kettővel), megkímélve a szomszédokat (főleg a család más tagjait) az esetleges „falra mászázástól”, ami egy klasszikus pianinó vagy zongora használata esetében sajnos gyakorta együtt járna az intenzív gyakorlással. Íme egy rövid videó bemutató a Classic Cantabil DP400-as digitális zongoráról, amely a DP300-as modell mellett talán az egyik legideálisabb megoldás a zongorán tanulóknak. A hangszer természetesen Sopronban is kapható (ill. rendelhető) a MUSIC SHOP-RON hangszerüzletben a Csengery utca közepén, ahol más hangszerek is óriási választékban állnak a muzsikálni vágyók rendelkezésére.
|
|
|
Roland Digitális Zongorák (2,3 MB)A fenti linkről letölthető a legújabb, 2008 őszi digitális zongora katalógusunk, PDF formátumban. Roland digitális zongorák 
„Már az egészen kis gyermek is képes felismerni a hangszerekben rejlő csodálatos erőt, de ahogy múlnak az évek általában úgy gondoljuk, hogy minden más dolog sokkal fontosabb az életben. Szinte biztosak vagyunk benne, hogy lehet élni zenélés nélkül is. De aztán eljön a nap, amikor mindenki felsóhajt és ráébred, hiba volt elhanyagolni a hangszerekkel való kapcsolatot. Aki játszik valamilyen hangszeren jól tudja, a zenélés boldogabbá, kiegyensúlyozottabbá tesz. És soha nem késő elkezdeni…” (Presser Gábor, 1992 óta játszik Roland digitális zongorán)
HP-sorozat A zongoratest rózsafa vagy világos tölgy színekben (HP-207, HP-204), illetve rózsafa vagy juhar színvariációkban (HP-203, HP-201) kapható.
Billentyűzet, PHA II billentyűzet (Progresszív kalapácsmechanika II) A HP-207, a HP-204 és a HP-203 modellek PHA II billentyűzettel rendelkeznek. A legújabb fejlesztésű kiváltó-pontos PHA II billentyűzet a mélyebb tartományokban nehezebb, míg a magasabb tartományokban könnyebb billentést biztosít a lehető legautentikusabb játékérzet érdekében.
 Ivory Feel (“elefántcsont érzet”) A HP-207 a Roland legújabb kiváltó-pontos, „Ivory Feel” borítású, PHA II kalapácsmechanikás billentyűzetét tartalmazza. Ez a remek mechanika reprodukálja az akusztikus zongora billentyűk felületének anyagát is (ébenfa, elefántcsont), ezzel további biztonságérzetet és kényelmet nyújt a zongorázáshoz. A fehér billentyűk két részből állnak; ennek köszönhetően a billentyűk jelentősen csökkentik a játék közbeni kopogó zajokat. Az újonnan kifejlesztett felső réteg pedig elnyeli a nedvességet, így mindig száraz, csúszásmentes felületet biztosít. Az autentikus színezet megfigyelhető a fehér billentyűk oldalán is. HANGZÁS Autentikus megszólalás és játékérzet A hangversenyzongorák hangzásának pontos reprodukciójának érdekében a Roland digitális zongorák egy 88 billentyűn, több különböző játékdinamikával mintavett sztereó zongora hangszínét tartalmazzák. A 128 hang polifóniájú hanggenerátor valódi játékélményt biztosít, még a gyakori pedál használat mellett sem tűnnek el hangok egy kétkezzel játszott gyors futamból. A hangversenyzongora akusztikus megszólalása A HP digitális zongorák térbeli megszólalása felülmúlja a zongoratest fizikai méreteit. Zongorázás közben a hangzás felér egy hangversenyzongora által nyújtott hangélménnyel. A hangzás dinamikája is állítható, amellyel a zongora végső hangképe könnyen illeszthető akár egy sűrű hangszerelésű zenekari kísérethez is. OKTATÁS Twin Piano A Twin Piano funkció lehetőséget teremt a közös játékra (duett), vagy a tanár és diák együtt zenélésére egyetlen hangszeren. Ilyenkor a billentyűzet két részre oszlik és mindkét tartomány azonos hangmagasságban szólal meg. Ez a lehetőség jelentősen megkönnyíti a diák számára, hogy valósidőben lekövethesse tanára játékát. Ebben az üzemmódban a jobb és bal pedál egyaránt külön kitartó pedálként használható, a billentyűzet két oldalához kapcsolódva. A “csendes” gyakorlás előnyei A digitális zongorán bármikor gyakorolhatunk anélkül, hogy zavarnánk a környezetünket. A fejhallgató kimenet állítható hangerőszabályzóval rendelkezik, a két kimenetnek köszönhetően akár duettet is játszhatunk valakivel vagy oktathatjuk gyermekünket a csendespihenő idején is. A fejhallgatók helytakarékosan tárolhatók a billentyűk alatt található akasztókon. BŐVÍTHETŐSÉG Audió dal lejátszása tetszőleges hangnemben A gyakorláshoz és a zongorajátékunk színesítésére a HP-207, HP-204 és HP-203 modellekhez csatlakoztathatunk külön megvásárolható CD* lejátszót. A CD-ről lejátszott dalokat a kívánt hangnembe transzponálhatjuk és a Center Cancel funkcióval jelentősen lehalkíthatjuk az énekszólamot. A HP-207, HP-204 és HP-203 modellek WAV formátumú audió fájlokat és Standard MIDI fájlokat is képesek lejátszani egy opcionálisan megvásárolható USB háttértárolóról. * Audió dalok lejátszásához USB-s CD lejátszót kell csatlakoztatni. Audió lejátszó csatlakoztatása a Roland Audio Port-ra A HP-207, HP-204 és HP-203 modellek az audió dalok gyors és kényelmes lejátszáshoz Roland Audio Porttal rendelkeznek, amelyre tetszőleges formátumú audió lejátszót csatlakoztathatunk (pl. iPod*). Ennek a lehetőségnek köszönhetően könnyedén gyakorolhatunk vagy hozzájátszhatunk kedvenc dalainkhoz. * Az iPod nem tartozéka a hangszernek.
|
|
35 éves a világ első hordozható hangolója, mely a KORG keze munkáját dicséri...
1975 -ben a KORG bemutatta a világ első kézi elektronikus hangolóját, a WT-10-et. Az elektronikus hangolók manapság már annyira elterjedtek, hogy nehéz elképzelni, mekkora szenzációt jelentett a WT-10 1975 -ben. Ez a termék gyakorlatilag minden zenész számára elérhetővé tette a precíz hangolást. Az elmúlt 35 évben a KORG cég több mint 20 millió hangolót adott el. Boldog születésnapot! |
AT mikrofonba rappel a Kartel | | | | | Ganxsta Zolee és a kartel letette a voksát az Audio-Technica mikrofonok mellett. A négy rapper – Zolee, BigDaddy, Steve és O.J. – négy egyforma mikrofont, az AE4100 dinamikus fejjel szerelt 3000-es sorozatú vezetéknélküli mikrofont használja a színpadokon. Választásukat a vezetéknélküli mikrofonok által nyújtott mozgásszabadság mellett az átütő erejű, kiválóan érthető hangzás indokolja. | | | | | | | | | | A csapat állandó hangmérnöke Bognár Zsolt így számol be az új mikrofonokkal szerzett tapasztalatokról: „A produkciót egyértelműen feldobta az új mikrofonszett! Rengeteg energia szabadult fel a színpadon. Az antennaközösítővel kiegészített rendszer rendkívül stabilnak bizonyult és nem mutatott rádiófrekvenciás hibajelenségeket, bárhol is jártunk koncertezni. A kéziadókba szerelt AE4100-as kapszulákkal erőteljes, modern beszédhangot lehet megvalósítani, ami a zenekar hangképébe tökéletesen illeszkedik. Magam is AT endorzer vagyok, a kísérőzenekart is AT-val mikrofonozom. A rendszer első tesztje a szegedi Szote klubban zajlott és a zenészek valamint a stáb teljes megelégedésével zárult. Energikus koncertet kapott a közönség, Zoliék megőrültek a színpadon. Fel-alá rohangásztak. Nagyon szerettem! A tapasztalatok azóta is nagyon jók. A mikrofonok bírják a kiképzést és rendkívül megbízhatóan teljesítik a feladatukat, bárhol is járunk az országban, a kluboktól a fesztivál nagyszínpadokig. Ami a rendszer fizikai kivitelezését illeti, igyekeztem a lehető legkompaktabb, legturnéállóbb rendszert összeépíteni. Az 5 egység magas, elől és hátul is sínes konténerbe felülre beszereltem egy lámpával kombinált tápkondícionálót, alá a négy vevőegységet, alá pedig egy két egység magas konténerfiókot, amiben a kéziadók kaptak helyet. A hátsó sínre pedig felülre az antennaközösítő került, ami árammal is ellátja a négy vevőegységet, így a rendszer csak egy tápot igényel, így a súlyát is csökkenteni tudtam. Alulra pedig a szellőző panelek mellett egy panelre szerelt XLR csatlakozósor is helyet kapott, ahol a mikrofon vevők audió jeleit vezettem ki. Ezzel a konténer hátulját teljesen zárttá tettem, hogy az összeszerelt rendszerhez senki ne férhessen hozzá. Egy betáp, négy XLR kimenet. Ennyi. Nagyon szép lett. A színpadkép is sokat javult. Eltűntek a kábelek és az egyforma egyenes állványokon remek látványt nyújtanak a kéziadók. A saját mikrofonok higéniai szempontból is nagy fejlődést hoztak. A saját az mégis csak saját! A riderünkbe is bekerült ez a szett, ami már lassan egy éve segíti a produkciót.”
|
|
|
Új Marshall MG széria. Új! Erősebb! Okosabb! Az új MG széria garantáltan le fog venni a lábadról! Az Marshall MG család immár a 4. generációját éli, és lassan, de biztosan igazi nehézsúlyú versenyzővé válik. A kisebb modellek mostantól kezdve csak két variációban léteznek: effekt nélküli és effekttel szerelt.A nagyobb, effekttel szerelt modellekbe beépítésre került, a JVM szériához fejlesztett digitális "Stompware" kapcsolórendszer is.
|
|
|
|
|
|
|
Oldal 1 / 2 |